Mely adók alapjának meghatározásánál kell figyelembe venni a szokásos piaci árat

Adórendszerünk fejlődéséből kirajzolódik a tendencia, mely szerint néhány éven belül minden egyes adónem esetében vizsgálni kell a transzferárak adóalapra gyakorolt hatását. Ma azonban még az sem dönthető el egyértelműen, hogy az idei év végén mely adónemek esetében kell kötelezettségünket a szokásos piaci ár figyelembevételével kiszámítani.  

Olvasd tovább...
 
A transzferárazás fejlődési irányai
Néhány évvel ezelőtt szakértői körökben elterjedt volt az a vélemény, amely szerint a transzferárazás jelentősége – újdonságával együtt – az évtized végére lényegében megszűnik, és az adóhatóság új területeket helyez majd vizsgálatai középpontjába. A helyzet másként alakul.
Olvasd tovább...
 
A menedzsment szolgáltatások szokásos piaci árának meghatározási lehetőségei
A menedzsment díj szokásos piaci árának meghatározása, valamint a hozzá kapcsolódó transzferár-nyilvántartás elkészítése több hazai leányvállalatnak okoz jelentős problémát.
Olvasd tovább...
 
Külföldre tartanak az adózatlan milliók

dollars.jpg A vagyonosodási vizsgálat elől menekül az adózatlan magyar vagyon: egyre többen keresik offshore cégalapítási, vásárlási szándékkal az ügyvédi irodákat és a nemzetközi adóelőnyök kiaknázására szakosodott társaságokat – írja a Napi Gazdaság.

Olvasd tovább...
 
Mindent az Offshore-ról!

no_tax.jpg

Összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket!

Olvasd tovább...
 
Mely szerződésekre kell transzferár-nyilvántartást írnunk?

A sok fejtörést okozó kapcsolt viszonyban megkötött szerződések minősítéséről a PM és az APEH közös tájékoztatót adott ki. Ennek segítségével könnyebben megítélhető, hogy egy adott ügyletre vonatkozóan kell-e transzferár-nyilvántartást készítenünk.

Olvasd tovább...
 
A transzferár-nyilvántartások ellenőrzési gyakorlata
Az elmúlt év tanácsadói tapasztalatai szerint két eltérő ellenőrzési módszert is alkalmaz az APEH a határon átívelő ügyletekben alkalmazott ár, illetve az ehhez kapcsolódó nyilvántartás ellenőrzésére.
Olvasd tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 41 - 48 / 73


Hírlevél feliratkozás

E-mail
Megrendelés Lemondás

Cikk ajánló

Mely szerződésekre kell transzferár-nyilvántartást írnunk?

A sok fejtörést okozó kapcsolt viszonyban megkötött szerződések minősítéséről a PM és az APEH közös tájékoztatót adott ki. Ennek segítségével könnyebben megítélhető, hogy egy adott ügyletre vonatkozóan kell-e transzferár-nyilvántartást készítenünk.

Olvasd tovább...
 

RSS Hírszolgáltatás





Készítette: Netkreatív

A weboldalt a Meyer&Levinson Kft üzemelteti.
Cím: H-1053 Budapest, Múzeum krt. 13 Tel: +36 1 235 04 05 Email: info@meyerlevinson.com
© 2008 Offshore.hu