A Magyarországon forgató amerikai színészek ezentúl nálunk adóznak majd jövedelmük után. Az országunkban elköltött összeg akár évi tizenötmilliárd forinttal is nőhet, miközben a filmesek is jól járnak.

 2012. január 1-jén hatályba lép az új, magyar-amerikai kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény. Az eddig érvényben levő, 70-es évek végén született egyezmény előadóművészetet érintő cikkelye szerint a Magyarországon dolgozó amerikai színészek (és persze más előadóművészek) csak abban az esetben adóztak jövedelmük után Magyarországon, amennyiben itt tartózkodásuk meghaladta a 183 napot. Az új egyezmény szerint viszont, amennyiben az előadóművészek jövedelme meghaladja a 20 000 dollárt, időtartamtól függetlenül ott kell megfizetniük az adót, ahol a tevékenységüket ténylegesen kifejtik.

Ez tehát azt jelenti, hogy bármely Magyarországon forgó amerikai filmnek, például a jövőre nálunk készülő A Good Day to Die Hard című ötödik Die Hard-filmnek a szereplői, beleértve a főszereplő Bruce Willist, Magyarországon adózzák majd le a gázsijukat. Az új rendszer természetesen előnyös lesz a magyar államnak, hiszen plusz adóbevétel folyik be, de az amerikai produkciók is érdekeltek lesznek abban, hogy a filmben szereplők itt adózzanak, ugyanis költségeik 20%-át visszaigényelhetik.

A 20%-os visszatérítés eddig is érvényben volt, de korábban csak a magyar filmgyártó által kifizetett költségekre vonatkozott. Ha tehát egy amerikai filmgyártócég szerződött egy magyar céggel, és utóbbi intézte például az itthoni díszletgyártást és a statiszták leszerződtetését, a produkció visszaigényelhette ezeknek a Magyarországon keletkezett költségeknek a 20%-át. A filmtörvény hétfőn parlament elé kerülő módosítása már tartalmazza ennek a jogosultságnak a kiterjesztését oly módon, hogy amennyiben a külföldi gyártócég az általa alkalmazott színészek béréből levonja és Magyarországon befizeti az adót, akkor a bérköltség után is igénybe veheti a 20%-os visszatérítést, függetlenül attól, hogy a kifizetést közvetlenül nem a magyar gyártócég teljesítette.

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 2010. január 1-től hatályos 2. § (4) bekezdés c) pontja szerint a társasági adó alanya az ingatlannal rendelkező társaság – külföldi személy, illetve az üzletvezetése helye alapján külföldi illetőségű (a továbbiakban együtt: külföldi) – tagja, ha ingatlannal rendelkező társaságban meglévő részesedésének elidegenítése vagy kivonása révén szerez jövedelmet. Az ingatlannal rendelkező társaság külföldi tagja tehát önmagában azért, mert ilyen társaságban tag/tulajdonos még nem lesz adóalany, csak a részesedésének elidegenítése, kivonása során realizált nyeresége okán válik (válhat) adóalannyá. Ez esetben az ingatlannal rendelkező társaság külföldi tagját 19%-os mértékű társasági adó terheli, amelyet a 2010. naptári évben történő elidegenítésen, kivonáson realizált nyereség után – első ízben – 2011. november 20-áig kell megállapítani, megfizetni és az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bevallani.

A Tao. tv. 4. § 18/a. pontja határozza meg az ingatlannal rendelkező társaság fogalmát. Ennek alapján a belföldi illetőségű adózó, vagy a külföldi vállalkozó (a továbbiakban együtt: adózó) – akkor minősül ingatlannal rendelkező társaságnak, ha az alábbi három körülmény együttesen fennáll:

1. részesedését elismert tőzsdén (Tao. tv. 4. § 10/a. pont) nem jegyzik és

2. a beszámolójában vagy a belföldi illetőségű adózónak, külföldi vállalkozónak minősülő kapcsolt vállalkozásaival együttesen (a továbbiakban: csoport), a csoportba tartozók egyes beszámolóiban kimutatott eszközök mérlegfordulónapi piaci értékének (együttes) összegéből a belföldön fekvő ingatlan piaci értéke több mint 75 százalék és

3. a tagja, vagy a csoport valamelyikének tagja az adóév legalább egy napján olyan államban rendelkezik külföldi illetőséggel, amellyel a Magyar Köztársaság nem kötött a kettős adóztatás elkerüléséről egyezményt vagy az egyezmény lehetővé teszi az árfolyamnyereség Magyarországon történő adóztatását és az adózó vagy a csoporthoz tartozó kapcsolt vállalkozás egyik külföldi illetőségű tagja (részvényese) legalább részben elidegenítette, kivonta a részesedését a naptári év július 31-ét megelőző naptári évben.

A 2. és 3. pont szerinti feltétel nélkül nem minősül ingatlannal rendelkező társaságnak az az adózó, amelynek részesedését elismert tőzsdén jegyzik.

A 2. pontban jelöltek szerint az adózó önállóan, az üzleti évről készített beszámolójának az adatai alapján, vagy azáltal is ingatlannal rendelkező társaság lehet, hogy a saját, valamint a (belföldi illetőségű és/vagy külföldi vállalkozó) kapcsolt vállalkozásai adatainak együttes számbavételével – cégcsoport szintjén – lesz 75 százalékot meghaladó a belföldi ingatlan-arány. A csoport-szintű összesítésnél az együttes eszközérték (nevező) meghatározásához az egyes beszámolókban szereplő összes eszköz értékét kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy van-e olyan csoport-tag (akár maga az adózó), amelynek nincs belföldön fekvő ingatlana. Az eszközök a beszámoló mérlegének „Eszközök” oldalán szereplő valamennyi eszközt jelentik, s minden eszköznek (akkor is, ha adott esetben a könyv szerinti érték már nulla) meg kell határozni a – december 31-ei, vagy az ettől eltérő mérlegfordulónapi – piaci értékét (lehet azonos a piaci érték a könyv szerintivel). Az együttes adatok megállapításához nem kell konszolidált beszámolót készíteni.

A beszámoló alatt, amelynek alapján az ingatlan-arányt meg kell határozni, a naptári év (első ízben 2011.) május 31-én rendelkezésre álló beszámolót kell érteni. Ez naptári évvel azonos üzleti évet alkalmazó adózónál 2011-ben a 2010. adóév, a naptári évtől eltérő üzleti év alkalmazása esetén jelentheti a 2009. adóévet is.  

A belföldön fekvő összes ingatlan piaci értékének (számláló) meghatározásához az ilyen ingatlanok piaci értékeit össze kell adni. A belföldön fekvő ingatlanok számbavételéhez a Tao. tv. 4. § 18. pontja szerinti értelmezést – a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog – kell alapul venni (ami nem feltétlenül azonos a mérleg „Ingatlanok” sora tartalmával).

A tagi illetőségre vonatkozó feltétel akkor vizsgálandó, ha az adózónak, vagy a csoportba tartozó kapcsolt vállalkozásai bármelyikének van legalább egy külföldi (társaság) tagja és a külföldi illetőségű tagja (részvényese) legalább részben elidegenítette, kivonta a részesedését a naptári év július 31-ét megelőző naptári évben. A tag adóügyi illetősége kizárólag az általa tett nyilatkozat vagy illetőségigazolás alapulvételével határozható meg; az illetőség a tag székhelye (cégkivonat stb.) alapján nem vehető figyelembe. Nem egyezményes állambeli tagnál a 3. pont szerinti feltétel teljesül, ha pedig a külföldi tag egyezményes államban bír illetőséggel, akkor a feltétel teljesülését az dönti el, hogy – az adott reláció szerint irányadó egyezmény alapján – az árfolyamnyereség hol adóztatható.   

I.

2011. július 14-én kihirdetésre került az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI. törvény, amelynek az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényt (a továbbiakban: Itv.) módosító rendelkezései 2011. július 15-én léptek hatályba.

A módosító törvény által megállapított rendelkezéseket az Itv. új 99/C. §-a alapján a hatálybalépést követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben kell alkalmazni, illetve – 3. pontban ismertetettek esetén – valamennyi olyan illetékügyben, melyben a hatálybalépést követően az állami adóhatóság fizetési meghagyást még nem adott ki. A 4. pontban leírtakat a hatálybalépéskor az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.

1. A belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét illetékkötelezettségének változása

A módosító törvény 11. §-a megváltoztatta az Itv. 18. § (2) bekezdésének h) pontját. A módosítás következtében a visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség már csak az olyan belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság vagyoni betétjének (részvény, üzletrész, szövetkezeti részjegy, befektetői részjegy, átalakított befektetői részjegy stb.) megszerzésére vonatkozik, amelyiknek a cégjegyzékben feltüntetett (ennek hiányában a létesítő okiratában megjelölt) főtevékenysége épületépítési projekt szervezése, lakó- és nem lakó épület építése, saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése vagy saját tulajdonú ingatlan adásvétele.

2. A vagyonszerzési illeték megfizetésére vonatkozó rendelkezések változása a Z betűjelű ideiglenes rendszám kiadása során

A módosító törvény 12. §-a egy új illetékmentességgel egészítette ki a gépjárműszerzésre vonatkozó szabályokat az Itv. 24. § (6) bekezdésében: ez alapján nem kell az illetéket megfizetni, ha a vagyonszerző a tulajdonszerzés átvezetésével egyidejűleg külföldi kivitel céljából Z betűjelű ideiglenes rendszám kiadását kéri, mindaddig, amíg a gépjármű tartós belföldi használatához szükséges forgalmi engedély kiadását nem kéri vagy a járművet belföldön nem értékesíti.

Az új illetékmentességi szabály kizárólag visszterhes vagyonátruházási illeték esetén alkalmazható, mert a gépjármű öröklésére és ajándékozására vonatkozó illetékszabályozás [Itv. 12. § (4) bekezdés] csak az illeték mértéke tekintetében utal vissza a visszterhes vagyonátruházási illeték szabályaira. (Természetesen az egyenes ági rokonok közötti – gépjárműre is vonatkozó – öröklési és ajándékozási illetékmentességi szabályt nem érinti az új rendelkezés.)

A mentesség alkalmazása szempontjából annak sincs jelentősége, hogy Magyarországon már forgalomba helyezett vagy Magyarországon forgalomba nem helyezett jármű kivitele céljából kéri az új tulajdonos a Z betű jelű ideiglenes rendszám kiadását.

3. A fizetési meghagyás kiadásának mellőzése egyenes ági rokonok közötti öröklési és ajándékozási ügyekben

Módosult az Itv. 78. § (1) bekezdése is, amelynek értelmében az Itv. 16. § (1) bekezdésének i) és 17. § (1) bekezdésének p) pontja szerinti illetékmentességek (egyenes ági rokonok közötti öröklési és ajándékozási illetékmentesség) alkalmazása esetén az állami adóhatóság fizetési meghagyást nem bocsát ki a továbbiakban, hanem az illetékmentesség megállapításáról szóló döntését csak az ügyiratra jegyzi fel.

A vagyonszerzés adóhatóság felé történő Itv. 89-91. § szerinti bejelentési kötelezettségét természetesen nem érinti a megváltozott szabály.

„Az adótervezés hiányát a túlcsalás intézményével próbálják pótolni.”    

Eljött az ősz, és vele az adótörvények változtatásának időszaka is. Vadász Iván adószakértővel, az Adótanácsadók Egyesületének alelnökével a várható adóváltozásokról, az üzleti szerződések adótervezéséről, valamint az adóhatósági ellenőrzések gyakorlatáról és az adópropagandáról beszélgettünk.

HVG-ORAC: Október 4-én Ön előadást tart a HVG-ORAC rendezésében a nemzetközi ügyletek áfájáról.        

Mit emelne ki az előadásából?

Vadász Iván: Vannak az adócsalásnak olyan formái, amikor a becsületes adózót is átverik. Például: a termékek áfa-mentes megszerzésén alapuló adócsaláshoz mindig kell egy becsületes adózó is. Az előadás egyik leghangsúlyosabb része az lesz, amikor szélhámosok átverik a jóhiszemű magyar adózókat. Ilyenek például a mezőgazdasági ügyletek. Magyarul beszélő, de magukat szlovák vagy román vevő képviselőjének mondó személyek jönnek készpénzzel, hogy gabonát vagy húst akarnak venni. Nyáron éjszaka jön a kamion, a húst akkor szállítják, hogy hűvös legyen. Bank sincs nyitva, de ha nyitva lenne, az eladó – érthető okokból - akkor is csak készpénzért adja oda az árut. De áfamentesen ad, hiszen másik tagállam vevőjének értékesít. Aztán három év múlva jön az adóellenőr, hogy miért nem számította fel az áfát és megállapítja az adóhiányt. A magyar vállalkozóknak senki a mai napig nem magyarázta el, hogy mit kell tenni, ha jön egy magyarul beszélő, magát külföldi cég képviselőjének kiadó készpénzes vevő. A brit adóhatóság honlapján van ilyen iránymutatás. Hihetetlen, hogy ők milyen segítséget tudnak nyújtani az adózónak. Magyarországon ez sajnos hiányzik, ilyen előadások pótolják a hiányt.

Az adószakértő mit mond az eddig nyilvánosságra került jövő évi adóváltozásokról?

Növekednek az adók. Bizonyos mértékig egyszerűsödnek is. Ha eltűnik az adójóváírás és a szuperbruttó, akkor már egy egyszerűbb excel táblával ki lehet számolni például az szját. Ez egyszerűsítés, de amúgy növekednek az adók. Hogy mennyivel, azt akkor tudnánk, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium közzé is tenne adatokat.

Az áfa mértékének növekedése okoz-e valamilyen átállási problémát?

Annyi áfa változást megéltünk, hogy az államigazgatási apparátus ma már rutinszerűen meg tudja írni a változásokat. Egy dologgal nem boldogulnak, az előleggel. Az áfa a teljesítés fogalmára épül, de az előleget is teljesítésnek és adóztatási pontnak tekinti. Ez 1994 óta van így, előtte senkinek nem volt bevétele, mindenkinek előlege volt, mert addig nem kellett áfát fizetni. A 2006-os áfamérték csökkenésénél merült fel, hogy mi van akkor, amikor az előlegre még 25%-ot fizettünk, de a teljesítés már az új évben történt, amikor a végszámlára – elméletileg - 20%-os áfa vonatkozott volna. Az apparátus ezt az átmenetet úgy oldotta meg, hogy amennyiben az előlegszámlán magasabb adómérték volt feltüntetve, akkor a teljesítési számlán – hiába történt a teljesítés már alacsonyabb adómérték alatt – még a magasabb adómértéket kellett feltüntetni. Kíváncsian várjuk, hogy ezt az álláspontot most is következetesen fenntartják-e, azaz, ha 2011-ben előlegszámlán 25%-os adómértéket tüntettek fel, akkor a 2012-es végszámlán ugyanúgy 25% lesz-e az adómérték 27% helyett.

The horns have sounded and the hounds are baying. Across the developed world the hunt for more taxes from the wealthy is on. Recent austerity budgets in France and Italy slapped 35 surcharges on those with incomes above €500,000  ($680,000) and €300,000 respectively. Britain’s Tories are under attack for even considering getting rid of Labour’s “ temporary’ 50% top rate of income tax on earnings of over £150,000 ($235,000). Now Barack Obama has produced a new deficit-reduction plan that aims its tax increases squarely at the rich, including a “Buffet rule” to ensure that no household making more than $1m a year pays a lower average tax rate than “middle-class” families do (Warren Buffett has pointed out that, despite being a billionaire, he pays a lower average tax rate than his secretary). Tapping the rich to close the deficit is “not class warfare”, argues Mr Obama. “It’s math.”

    Actually, it’s not simply math (or indeed maths). The question of whether to tax the wealthy more depends on political judgements about the right size of the state and the appropriate role for redistribution. The maths says deficits could technically be tamed by spending cuts alone – as Mr Obama’s Republican opponents advocate. Class warfare may be a loaded term, but it captures a fundamental debate in Western societies: who should suffer for righting public finances?

Leviathan should bear the brunt

On general, this newspaper’s instincts lie with small government and against every higher taxation to pay for an unsustainable welfare state. We reject the notion, implicit in much of today’s debate, that higher tax rates on the wealthy are justified because of the finance industry’s role in the crunch: retribution is a poor rationale for taxation. Nor is the current pattern of contribution to the public purse obviously “unfair”: the richest 1% of Americans pay more than a quarter of all federal taxes (and fully 40% of income taxes), while taking less than 20% of pre-income tax. And knee-jerk rich bashing, like Labour’s tax hike, seldom makes for good policy. High marginal tax rates discourage entrepreneurship, and no matter how much Mr Obama mentions “millionaires and billionaires”, higher taxes on them alone cannot close America’s deficit.

So the debate is poisonously skewed. But there are three good reasons why the wealthy should pay more tax – though not, by and large, in the ways that the rich world’s governments currently propose.

   First, the West’s deficits should not be closed by spending cuts alone. Public spending should certainly take the brunt: there is plenty of scope to slim inefficient Leviathan, and studies of past deficit-cutting programmes suggest they work best when cuts predominate. Britain’s four-to-one ratio is about right. But, as that ratio implies, experience also argues that higher taxes should be part of the mix. In America the tax take is historically low after years of rate reductions. There, and elsewhere, tax rises need to bear some of the burden.

   Second, there is a political argument for raising this new revenue from the rich. Spending cuts fall disproportionately on the less well-off; and, even before the crunch, median incomes were stagnating. Meanwhile, globalisation has been rewarding winners even more generously. Voter’s support for ongoing austerity depends on a disproportionate share of any revenue coming from the wealthy.

   But how? So far governments have focused on raising marginal income-tax rates, something most rich people respond to quickly. Capitalists shift their income into less-taxed forms, such as capital gains; they move; they work less; they take fewer entrepreneurial risks. Even if it is hard to be sure how big these effects are, the size of the very top level seems to matter, so Britain’s 50% rate is more dangerous than Mr Obama’s proposal to raise America’s top federal income-tax rate from 35% to 39.6%. Somebody earning $1m pays more tax in London than any other financial capital-madness for a place with so many mobile rich people. The excuse that it was worse in the 1970s hardly inspires confidence.